Művészeink

 

Miután a '70-es évek elején elhatároztuk, hogy komolyan foglalkozunk a pumik tenyésztésével és megalapítottuk a Mocskos tenyészetet, első kutyánkat, Bogáncsot kivontuk a tenyésztésből, hogy azután ő valami más, legalább ennyire érdekes elfoglaltságot találjon magának: színész lett belőle. Bogáncs számos magyar filmben szerepelt. Közülük a leghíresebb az Indul a bakterház.

 

Egy másik filmben, a Minden szerdán című filmben szerepe szerint Bogáncsnak egy összetört Közért üzlet üvegcserepei között kellett bóklásznia. Megcsinálta, pedig a kutyák nagyon nem szeretnek ilyen helyekre járni. A rendezők nagyon szerették Bogáncsot, mert csak egyszer kellett neki megmondani, hogy mit kell csinálni. Nézzék meg ezeket a szemeket ...

 

Bogáncs unokája, Mocskos Ancsánk saját magát protezsálta be a televízió "Kuckó" című műsorába. Ő volt az, aki a gyerekek leveleit a szájában hordva kézbesítette a műsorvezetőknek. Játékosságával, ügyességével belopta magát az akkori gyereknézők - s a felnőttek - szívébe.

 

Meg kell azonban emlékeznünk arról a harmadik kutyáról, Tücsökről is, akit nem akartunk "árván" hagyni a tiszalöki iskola állatkertjében. Őt is egy pásztor vitte be oda, de inkább tibetterrierre hasonlított mint pumira. Tücsök is jeleskedett a színészetben. Ő könnyed, hajlékony kutya volt, csodálatosan labdázott és műkorcsolyázókat is megszégyenítő többfordulatos csavart ugrásokat produkált a levegőben. Így látta meg őt a Mézga család című nagysikerű rajzfilm megalkotója, amint keresztlányával, Balogh Krisztivel labdáztak a kertünkben. S így lett ő a Mézga család Blökije, Mézga Kriszta társa.

 

 

Copyright © 2008 MC
Webdesign by Jonas John