Magunkról

 

Álmomban sem hittem volna, hogy én valaha is kutyákat fogok tenyészteni. A pumikról pedig még csak nem is hallottam.

 

Le sem merem írni, hogy sok évtizeddel ezelőtt születtem Bene Zsuzsanna néven, értelmiségi szülők gyermekeként. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen néprajzot és muzeológiát tanultam. Első férjemmel, Béres Ferenc népdalénekessel részt vettünk a NÉKOSZ mozgalomban. Még mint néprajzos hallgató, a Néptudományi Intézetben dr. Gönyey Sándorral és dr. Keszi-Kovács Lászlóval a néprajzi filmek sorát készítettük el, amelyek ma a Néprajzi Múzeum filmarchívumában találhatóak. 1949-ben celluloidszalagra vettük a budapesti VIT eseményeit. Többek között végigfényképeztük, végigfilmeztük az összes tánccsoportot és felejthetetlen élmény volt filmen megörökíteni a VIT-en is fellépő Galina Ulanovát. Ugyanekkor a MEFESZ táncegyüttes tagjaként magam is felléptem.

 

A későbbiek során a Néprajzi Múzeum munkatársa lettem, de már előzőleg is szabadidőmben néprajzi kutatásokat végeztem. Így ismerkedtem meg második férjemmel, dr. Katona Viktorral, aki '56 után a Szobi Járási Könyvtár igazgatójaként "vidéki száműzetését" töltötte s mint ilyen, megalapította a Szobi Börzsöny Múzeumot is. Tanácsára választottuk ki Ipolytölgyest, amelyről monográfiát készültünk írni. Számos szakember barátunkkal adatgyűjtésbe kezdtünk, de sajnos időközben valahogyan elfogyott a Szobi Járási Tanács erre szánt pénze, így "csak" értékes tanulmányok születtek és egy sor értékes régészeti lelettel valamint néprajzi tárggyal gyarapodott a Börzsöny Múzeum.

 

Később mindketten Budapesten dolgoztunk: férjem az Országos Pedagógiai Könyvtárban, én pedig az Iparművészeti Múzeumban muzeológusként. Ekkor kezdtük el a pumi tenyésztését, s a tenyésztés történetének első két International Champion kutyája, Mocskos Angyal és Mocskos Ancsa, egy V. kerületi Szalay utcai lakásban cseperedett fel.

 

Na de ne szaladjunk annyira előre. Kezdetben tősgyökeres értelmiségiek voltunk avval a felfogással, hogy "lakásba kutya nem való". Akkor mégis hogyan kezdődött? Hát így ...

 

Copyright © 2008 MC
Webdesign by Jonas John